Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2018

Célpontok

Kép
A terasszal szemben áll a garázsunk épülete, csupasz fala kínálta azt a lehetőséget, hogy végül remek játékká alakuljon.    Játék volt maga az elkészítés is és hát kicsiknek és nagyoknak egyaránt jó mókává vált a céllövölde labdával. Áron először sablonnal rajzolta meg az eltérő méretű köröket, majd színes akrilfestékkel töltötte ki a kontúrt. A piros és kék pöttyökbe pedig számokat festett.

   Úgy látom, a festés nem volt hiábavaló. 😍



Forrás: Pinterest

Aranygaluska

Kép
Pár napja tartott már a nyári szünidő, mikor is aranygaluskára vágyva döntötte el Áron, hogy belevág a kalácstészta készítésébe. Akadt hozzá segítsége, Marci először csak tanulmányozta a mozdulatokat, majd lelkesen segített a szaggatásban is.

Előkerült némi varázsfűszer is. 😋

   A végeredmény nagyon finom volt és elfogyott, mielőtt lefotózhattam volna! 😃

Kertünk és termései

Kép
Visszaemlékezéssel kezdem, jó látni ezeket a pillanatokat.    A családi fotó egy tavaly téli utolsó képek egyike, emlékszem, hogy a kép készítése utáni napokban tényleg elolvadt a hó. A szeretett kutya pedig Foltos, az első (négylábú) gyermekem.

Sajnos az év első napjaiban elköltözött Foltos az örök vadászmezőkre..........14 év, az 14 év. Sok kaland, élmény fért ebbe az időbe és sajnos számára sok testi fájdalom is.  A bordesz búcsúztatása bensőséges volt, Áron készítette a fejfát, rajta Folti nyakörvével.
A termésekhez visszakanyarodva, öröm az ürömben, hogy így új dimenziók nyíltak a konyhakert megvalósításában. Hosszú volt a tél, így márciusban ástuk fel Áronnal a kijelölt területet, beforgattuk az összes komposztot. A bukfencek után némi magot is vetettünk a frissen forgatott földbe, majd vártuk a kikelésüket.

A gyorsan jövő sikerélményért vetettünk zöldborsót, a konyhára metélőpetrezselymet, melyből nálunk soha nem elég. Áprilisban ültettük el a determinált paradicsompalánták…